Csoportos perlés - Pp. módosítás (2010. március 2.
Az Országgyűlés utolsó ülésnapján elfogadott törvénnyel bevezette az amerikai filmekből a magyar közönség számára is ismert csoportos perlés intézményét a Polgári perrendtartásról szóló törvény (Pp.) módosításával.

Ez azt jelenti, hogy egyenként kis (általában kártérítési) igényeket együttesen, egyszerre, csoportosan érvényesítenek, ami így már nem jár aránytalan nehézségekkel a károsultak számára, ugyanakkor a jogsértő vállalkozásnak komoly fenyegetettséget jelent.
A csoportos perlés révén a sok károsultat érintő ügyekben egyetlen eljárásban rendezhetők a felelősség és a kártérítés kérdései. A károsultak jobb helyzetbe kerülhetnek, a bírák leterheltsége enyhülhet és a tömeges fellépés növelheti a szabályok visszatartó erejét.
<<< vissza az előző oldalra |